Mucsi Viktornak hívnak. Eme biológiai testem utazását nem rég kezdtem. Tanulmányaim során mindig kilógtam a sorból, és a mögöttes tartalmak megértésére fókuszáltam. Rá kellett jöjjek, hogy az anyagba merülés csak egy jól megkomponált színjáték. Ha képesek vagyunk átlátni a „szűrőn” a fizikai síkú tér, játszótér lesz. Világ életemben szomjaztam a magasabb szintű tudást, és így találtam rá a prána energia gyógyászatra, amely lehetőséget adott, a spirituális fejlődésemnek.

A spirituális fejlődés alappillére a gyógyítás, az út adott csak rá kell találnunk. Hiszem és tudom a felsőbb transzcendes létforma létezését. Ha elég tisztává válunk, akkor meghallhatjuk a Mindenség hangját, a Csendet! A Csendben rejlik a titok kulcsa. Az igazi Csendben rejtőző potenciál adja, a lehetőséget a megfelelő üzenetek transzformálásának az anyagba.

Kérlek, engedjétek meg, hogy bemutassak nektek egy ilyen üzenetet:

„A Segítőid örömmel várják már, a veled való együtt működést. Hiszik azt, hogy megtalálod Isteni részed és kiteljesíted az életed. Szeretettel biztatnak az élet megélésére. Minden egyes tudatos vagy tudatalatti megélés erősíti a jellemed. Elkötelez abban, amit teszel. A létezés csodája, az élet sokszínűségének a megélése. Gondoljunk csak bele, mennyi szemlélet létezik már a világban. Több mint 8 milliárd, és ez a sok egyén önmaga útján megnyilvánul az anyagban. A különlegessége ennek a megnyilvánulásnak, az hogy mindenki egy magasabb vezetés által kapott intuíció segítségével tapasztalja meg önvalóját. Persze sokan elgondolkoznak, hogy ő bizony a maga ura és őt ne irányítsa senki. Ám mikor a rossz irányba halad az ember és az energiával szemben „akar” érvényesülni, az energia, mint a golf áramlat, megmutatja, hogy lehet az áramlattal szemben úszni, csak nem érdemes. Miután az egó elfáradt a harcban az áramlattal szemben, teret ad az Isteni szikrának benned a megnyilvánulásra. Ráébredsz, hogyha a kezdettől fogva a megfelelő irányba mész talán már az áramlat közepén lennél. Nem vagy elkésve! Még, ha bele is megyünk a számokba és a kreativitásba 8 milliárd opció létezik a felemelkedésre.

Van, akinek tragédia kell a változásra, van, akinek egy betegség, van, akinek egy jel, amit jól értelmez, és van, akinek több inkarnáció kell a bolygó rezgésének növekedésében arra, hogy észrevegye a vezetést és a változást. A változás sosem áll le a Föld nevű bolygón, a biológiátok erre lett kitalálva. Alkalmazkodtok a változásokhoz és átépítitek a DNS-eteket. Ha nem megy a változás elhagyjátok fizikai testeteket és ruhát váltotok. „Egy”üt közösen működtetitek a Földet. Ezzel növelve a bolygó és legfőképp az emberiség rezgésszintjét.
A bennetek lakozó Istenség tudat, hat a fizikátokra és mindig újra írja a DNS-t.

Az Isteni terv része az is, hogy egy olyan fizikai testben tudjatok a bolygón létezni, mint, amit fenti minőségetek tükröz. Idővel képesek lesztek hatni az anyagra, oly módon, ahogyan az önzetlen akaratotok engedi. Fénytestben élve a 3. síkon, a tér és az idő, mind csak játékszer lesz, az egyre bővülő univerzumotokban. Szeretet és fény járja át a fénylény testeteket, amit sikerült megszilárdítani az anyagban.

Tökéletes harmónia létrejön a 3. síkon. Isten megéli újra önmagát. És ha elég tudatos vagy, akkor tudod, hogy Ő pontosan te vagy! A mindenség benned él! Az univerzum általad formálódik és általad él. A léte csakis téged szolgál! NYISD HÁT MEG SZÁRNYAIDAT AZ UNIVERZUM ELŐTT, AMI TE VAGY! Fénylény léted igazsága csak most kezdődik!”

Szeretettel:
VIKTOR!

Szeretettel várok minden fejlődésre vágyó tanítványt!

Pranic Energy Healing Level I (Prána energia gyógyítás I),
Pranic Energy Healing Level II. (Prána Energia Gyógyítás II.),
Pranic Energy Healing Level III. (Prána Energia Gyógyítás III. Prána Pszichoterápia),
The Technology of Feeling Subtle Energy (Finomenergia érzékelő),
The Brain Power Workout (Agytréning tanfolyamra),
Awaken The Light Within You Level I.-II. (Ébreszd fel fényt Magadban I.-II.).

Jelentkezni lehet:
Telefon: +36 30 469 90 23
E-mail: mucsi.viktor01@gmail.com
honlap: www.pranastudio.hu